Történelmi örökség
Az óváros – Lovran óvárosa

1. A Szent György-templom
A város központi terét Lovran védőszentjéről nevezték el. A teret a szintén róla elnevezett csodálatos szakrális épület uralja. A román stílusú Szent György-templom a 12. században épült. Freskókkal díszített szentélye a 15. századból származik. A templom a barokk korszakban nyerte el végleges arculatát.
2. A Keresztelő Szent János-templom
Az óvárosban található, román stílusú Keresztelő Szent János-templomot egy korábbi, 12. századi szakrális épület alapjaira építtette a Keresztelő Szent János Testvériség a 14. században. A templom belsejét a szent életéből vett jeleneteket ábrázoló freskók díszítik.
3. A Szentháromság templom
Az óváros falain kívül, a kikötő mellett található egy park, amely korábban temető volt. Az egykor itt álló három templom közül ma már csak a Szentháromság tiszteletére emelt templom áll. Ez a kicsi, egyhajós templom a legrégebbi fennmaradt műemlék Lovranban. Jellegzetes ajtó- és ablakkeretei a gótikus építészeti stílus gyönyörű példái.
4. A várostorony
A Szent György tér szélén áll Lovran impozáns várostornya, amely egykor a város védőfalának része volt. Ez az egyetlen, máig épen maradt része az egykori erődítményrendszernek. Ma vonzó kiállítótérként működik, amelynek tetejéről gyönyörű kilátás nyílik az óvárosra, a tengerre és a Kvarner-öböl szigeteire.
5. A délkeleti városkapu - Stubica
A kapu, amely egykor Lovrant a kikötővel kötötte össze, az egyetlen megmaradt eredeti városkapu. A kikötőbe vezető lépcsősorról Stubicának nevezték el, és mindenki alatta haladt át, aki a tenger felől érkezett Lovranba. A mai napig fennmaradt az a hiedelem, hogy az oldalát díszítő faragott kövek megsimogatása boldog belépést jelent az óvárosba.
6. Az óváros belső udvarai (cortile)
A cortile, vagy belső udvar (díszudvar) a mediterrán építészet egyik jellegzetes eleme: kőfalakkal körülvett szép kis udvar, amelybe a portálon, azaz a boltíves kapun keresztül lehet bejutni. Az udvar közepén egy vízgyűjtő, azaz egy ciszterna állt. A cortile a középkori városi építészet igazi gyöngyszemének számít ma is.
7. A Szent György dombormű (lunetta a kőkapun)
A leghíresebb történet, amely Lovran védőszentjéhez kapcsolódik, az a legenda, amelyben Szent György megölte a sárkányt. A Szent György-templommal szemben álló házon, amely egykor a város közigazgatásának központja volt, a kőkapu lunettáját egy fadombormű ékesíti, amely ezt a legendát ábrázolja. A 19. század elejéről származó lunetta helyi mesterek munkája.
8. Dombormű: lunetta a kőkapun - Mustaćon
A Mustaćon, amit „bajuszos ember”-nek fordítanak, az óváros főterén álló patrícius ház portáljának lunettáján látható feltűnő dombormű. A bajuszos, szakállas, turbános, sötét bőrű férfit ábrázoló dombormű Mihovil Zierer fiumei mester műhelyének munkája. A lunetta rendeltetése az volt, hogy megvédje a házat a gonosz erők ellen.
9. Emléktábla II. Frigyes Ágost szász király látogatásának emlékére
Lovran gyakori úti célja volt az európai uralkodóknak. II. Frigyes Ágost szász király, aki szenvedélyes botanikusként az Učka-hegy természeti kincseit is kutatta, többször is meglátogatta a várost. A latin és olasz nyelvű emléktábla az 1845 júniusában Lovranban tett látogatásának állít emléket.
10. Emléktábla a lovrani tengerész, Vicko Palmić emlékére
Vicko Palmić a Quarnerol csapat tagja volt, amelyet azok a képzett tengerészek alkottak, akik erről a vidékről származtak, és a 19. század végén részt vettek az osztrák-magyar északi-sarki expedícióban. Vicko Palmić lovrani szülőházán emléktáblát helyeztek el, amely az Admiral Tegetthoff gőzös nehéz útjának és a kvarneri tengerészek rettenthetetlenségének állít emléket.
11. A Mandrać
Lovran az egyetlen történelmi város ezen a területen, amely a kikötő mentén, közvetlenül a tengerparton épült. Kicsiny kikötője, amelyet a helyiek mandrać néven ismernek, a gazdasági tevékenység központja volt. A kikötő, amely a Stubica-kapun keresztül kapcsolódik az óvároshoz, ma is festői hely, ahol Lovran múltját és jelenét egyaránt megismerhetjük.