A Lauriana jelentése „babér”. Ez az illatos gyógynövény különleges hangulatot és aromát kölcsönöz a lovrani levegőnek, és ez nem maradt észrevétlen a városról író számos történész, útikönyvíró és térképész számára sem. Ezért nem meglepő, hogy a babér ihlette a város nevét.
A Lauriana név, amely az Adriai-tenger északi partján fekvő erődített kikötőre utal, legelőször a 7. században egy ismeretlen ravennai szerző Cosmographia című művében szerepel. A város azonban már ezt megelőzően is létezett: ezt a partvidéket egykor az illír törzs tagjai, a liburnok lakták, akik időszámításunk előtt néhány évszázaddal már a Kvarner-öbölben halásztak, és szőlőt és olajfaligeteket műveltek az Učka-hegy lábánál.
I. e. az 1. században a terület római uralom alá került. A gyönyörű lovrani táj vonzotta a gazdag patríciusokat, akik itt építették fel nyaralóikat, az úgynevezett villa rusticákat. Az egyik ilyen villa Marcus Vipsanius Agrippáé volt, aki az egyik leghíresebb római uralkodó, Augustus Octavianus, az ünnepelt hadvezér és az első római császár hadnagya volt.
A római villák között előbb egy halászfalu, majd később egy erődített kikötő épült fel. Lovran gyorsan fejlődött: a 12. századi arab geográfus, al-Idrisi azt írta, hogy „nagy és virágzó város volt, mindig útra kész hajókkal és szorgos hajóépítőkkel”.

Lovran viharos történelme a város külső megjelenését is formálta. A mediterrán várost kőfal vette körül, és három kapuját éjszakára szigorúan bezárták. Idővel azonban Lovran a technológiai változásoknak köszönhetően egyre jobban kinyílt. Az Učka-hegy lejtőin termesztett gyümölcsöt, olívaolajat és bort hajókkal szállították Senjbe, Rijekába, Pulába, Triesztbe és távolabbi kikötőkbe, ám a gőzhajók megjelenése véget vetett a Lovranban már nagy hagyománnyal rendelkező gyors vitorlás hajók építésére szakosodott kézműves iparnak.

Lovran a 19. század elején érte el tengeri és kereskedelmi státuszának csúcspontját, majd a helyzet hirtelen megváltozott. A tengeri közlekedésben a gőzhajók felváltották a vitorlás hajókat, és Lovran visszatért eredeti szerepéhez, mint gyönyörű tengerparti hely, amely minden látogatóban felejthetetlen emléket hagy.
Lovran helyi jellegzetességei, amelyek miatt a római patríciusok annyira kedvelték ezt a települést, valamint az elmúlt két évezred fordulatokban gazdag történelme már a turizmus első éveiben Lovrant az egyik legvonzóbb úti céllá tette.

A 20. század elejét a turizmus térhódítása és nagyszabású építőipari beruházások jellemezték.
A gőzhajójáratok mellett, melyek Lovrant összekötötték Opatijával, Rijekával, Pulával és Trieszttel 1908-ban elektromos villamos pálya is épült, mely kényelmes utazást biztosított Opatijába és a Matulji vasútállomásra. A Lungomare tengerparti sétányt kibővítették, és 1911-ben Lovrant összekötötték Opatijával.
Lovranban mozi, gyógyszertár, bank, és több orvosi rendelő is megnyílt. A helyi éghajlat és Lovran vonzerejének hatására számos európai híresség és arisztokrata kereste fel a várost: Karl Lueger bécsi polgármester, Stanislaw Witkiewicz lengyel képzőművész, Feszty Árpád magyar festő, és még számos ismert ember.
Az első világháború befejeztével és az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as összeomlásával Lovran az Olasz Királyság fennhatósága alá került, és a stagnálás időszaka következett. A második világháború után Lovran Jugoszlávia részévé vált, és ismét fokozatos fejlődésnek indult. Szállodák, villák, panziók felújítása és helyreállítása vette kezdetét, és új szállodai létesítmények épültek.